I. A cím magyarázata
Felébredek: nem az vagyok, ki voltam.
Elalszom: holnap megint más leszek.
De élve, holtan, utcán, kriptaboltban
én emlékezem és én feledek.
(Weöres Sándor: Existentia)
A holizmusról
A holizmus szó a görög „holos” kifejezésből ered, mely szó szerint egészet, teljeset jelent, általánosságban olyan szellemi attitűdöt jelöl, melynek célja egy adott problémának, jelenségnek vagy akár magának az életnek teljes, bonthatatlan egészként való vizsgálata.
Az Idegen Szavak és Kifejezések Szótára szerint a holizmus „20. századi filozófiai irányzat, amely szerint a világmindenség egymástól függetlenül létező és egymásra ható egyedekből épül fel, olyan egységes egész, amely ezeknek nem egyszerű összessége.”1 Ez a gondolat az 1920-as években induló Gestalt-pszichológia képviselőinek mottójává vált. A szemléletnek a gyökerei azonban sokkal régebbre nyúlnak vissza: Arisztotelész a Metafizikában azt írja, hogy az egész több mint a részek összessége.2 Maga a Metafizika is a legfőbb tudomány jegyében született, vagyis a valóság természetének, mint egységes egésznek az összefogó tudományos leírására tett kísérlet. Az az idea, amit az időszámításunk előtti 4. évszázadban Arisztotelész megfogalmazott ebben a műben, a mai napig foglalkoztatja az embert. A modern természettudományos törekvések, legjellemzőbben a kvantummechanika legfőbb célkitűzése, hogy egyeztesse a különböző, egymástól függetlenül létrehozott világmodelleket egyetlen egységes, érvényes rendszerben. Úgy tűnhet, hogy a figyelem középpontjában a pénzharácsolás, az agresszív hatalomszerzés és az egyszerű érzéki kielégülés áll, az emberiség egyik nagy vágya azonban továbbra is az, hogy megtalálja a formulát, azt a mindenre kiterjedő, a mindenségre alkalmazható elvet, amelynek segítségével megteremthetjük a hőn áhított összhangot.
A holisztikus szemléletmód a legkülönbözőbb területeken (antropológia, szociológia, filozófia, ökológia, neurológia, építészet) érvényesül. Napjainkban a „holisztikus” szót leggyakrabban a természetgyógyászattal kapcsolatban halljuk, egyre népszerűbb alternatív gyógymódot jelöl a hagyományos nyugati orvoslással szemben. Elsősorban az különbözteti meg a bevett módszertől, hogy míg a modern orvostudomány a tüneti kezelést alkalmazza, a holisztikus gyógyítás célja, hogy az emberi szervezetet, mint oszthatatlan egészet kezelje. A központi gondolat az, hogy az emberi létezés különböző aspektusai – így a psziché vagy a spiritualitás – nem elválaszthatóak a testtől, és a fiziológiai elváltozások minden esetben lelki okokra vezethetők vissza, s ezt az orvoslás során figyelembe kell venni. A holizmus esetében a látszatvilág mögötti, érzékelésen túli valóság képzete is integrálódik a világmindenségről alkotott képünkbe. Azt láthatjuk, hogy manapság az ehhez kapcsolódó, félig-meddig ezoterikus irányzatok valóságos reneszánszukat élik. Habár sok esetben gyanakodhatunk arra, hogy némelyik, a különböző készítményeket és tanfolyamokat kínáló cég elsődleges célja a profitszerzés, azt mindenképpen érdemes figyelembe venni, hogy milyen széles rétegeket mozgat meg ez a témakör. Amint az intézményesített vallás fokozatosan veszít hatalmából és tekintélyéből, gombamód szaporodnak az üdvözülés alternatív módjait hirdető szervezetek, szekták, különféle teológiai és filozófiai ideákból összetákolt iskolák. A modern ember nem adta fel a végső igazság keresését, és az eufória utáni elkeseredett hajszában elképzelhető, hogy féligazságokkal is beéri. Ezek a nézetek gyakran tartalmaznak áltudományos elemeket, hogy az objektivitás illúzióját keltsék. A szakdolgozatom megírásával nem állt szándékomban azt a látszatot kelteni, hogy én vagy bárki más birtokában van az abszolút tudásnak, hitem szerint ugyanis ilyen, bármely objektív, konzisztens emberi jelrendszer keretein belül értelmezhető, lefordítható tudás nem létezik. Azonban mindennél erősebben él bennem a meggyőződés, hogy az a – lefordíthatatlan – misztikum, mely létezésünk alapja, elvitathatatlan érzelmi realitás. A képzőművészet és általában a művészet képes arra, hogy ezt a meg nem fogható élményt manifesztálja és újrateremtse a maga sajátságos, változékony módján. A tudomány célkitűzései a legkevésbé sem állnak szemben a művészetével – mégsem mondhatjuk, hogy a módszereik bármilyen szinten összevethetők lennének. Habár a természettudományos területen is jelentős szerepe van az intuíciónak, és a művészi tevékenység során sem elhanyagolható a racionális gondolkodás képessége, a két megközelítés mégis természeténél fogva más. Ez a viszony azonban egyáltalán nem hordoz antagonisztikus ellentétet, sokkal inkább kiegészítő jellegű. Nem engedhető meg ugyanakkor az sem, hogy az egyik a másik funkcióját próbálja meg ellátni. Épp ezért szeretném hangsúlyozni, hogy a dolgozat annak ellenére, hogy helyenként tartalmaz természettudományos utalásokat, mindenekelőtt emocionális perspektívából vizsgálja a holizmus kérdését. A képzőművészetet és kiváltképp Van Gogh munkásságát nem érdemes és nem is lehetséges kizárólag analitikus megközelítésben interpretálni. Elsődleges célom az volt, hogy a holizmus, a holisztikus gondolkodás élményét mutassam meg a festmények tükrében. Ez az írás inkább arra vállalkozik, hogy benyomást adjon, minthogy pontos térképpel szolgáljon. Személy szerint kétlem, hogy egy ilyen térkép létezik/létezhet. Chet Raymo, a neves amerikai professzor és publicista legújabb könyvében így ír erről, a fizikus szemszögéből: „E két rövidke szó – nem tudom – lehet a tudomány legjelentősebb adománya az emberiségnek. Valóban lenyűgöző mértékben sikerült megértenünk a világ működését, viszont mindezzel párhuzamosan egyre inkább tudatosodik bennünk, hogy mennyi mindent nem tudunk. (…) Ki vagyok én? Mit keresek itt? Mi az élet értelme?
A Nagy Kérdések. Volt olyan időszak az életemben, még tapasztalatlan ifjúként, mikor boldoggá tett, ha választ kaptam rájuk. Az ember természete, hogy válaszokat akar. Most, hogy megjártam a pascali utat, már elmondhatom: nem tudom. Mint mindannyian, én is teljes tudatlanságban születtem. Ahogy páran közülünk, tudatlanságban öregszem is meg, de ez a tudatlanság immár – merem remélni – felér egyfajta bölcsességgel. Többé nem keresem a választ a Nagy Kérdésekre. Helyette a Kis Kérdésekre akarok választ kapni. Hogyan állítanak elő az enzimek proteint, szénhidrátot, lipideket a testem minden sejtjében? Hogyan szabadít fel energiát a héliumatom a szénatommal összekapcsolódva a csillagok belsejében? Hogyan repül a kolibri? A Tao, amelyet el lehet mondani, nem az örök Tao, írta Lao-Ce két és félezer évvel ezelőtt. A név, amely kimondható, nem az örök név. Engedtessék meg nekem, hogy itt és most ünnepeljem azt, ami megnevezhető és leírható, hadd fedje az örök Tao-t a rejtélyesség homálya.”3
A tudományban és a művészetben közös, hogy az ismeretlen iránti tisztelettel vegyes félelem, szorongás és csodálat hatja át. A soha fel nem táruló, enigmatikus lényeg örök bizonytalanságban tartja az embert. Felmerülhet a kérdés, hogy amennyiben nem tudjuk megnevezni, kategorizálni, szétszedni és megvizsgálni ezt a titkot, mi értelme beszélni róla? Miért választottam szakdolgozatom témájául a holizmust?
Elsősorban azért, mert ugyanaz foglalkoztat, ami időtlen idők óta az egész emberiséget lázban tartja, ez alól a hatás alól, ha akarnám, sem tudnám kivonni magam. Az ember egyszerre szembesül a létezés hiábavalóságának tudatával és él együtt a folyamatosan megújuló belső erővel, mely új területekre viszi. Másodsorban úgy gondolom, hogy amellett, hogy jelenlegi világképünket legjelentősebben a technológia és a tudományos fejlődés befolyásolja, semmiképpen nem feledkezhetünk meg a művészetben rejlő, egyedi kifejezőerőről. A racionális gondolkodás egy eszköz, vagy jármű, mellyel csak egy bizonyos pontig juthatunk el azon túl az agyunk intuitív képességeinek segítségével haladhatunk tovább.
Jelen világunkból, úgy tűnik, riasztó módon hiányzik ez a képesség. Az empátiának, a megérzésnek és a képzelőerőnek meglehetősen kevés szerep és még kevesebb tisztelet jut. A racionális kognitív folyamatok abúzusának eredménye egy széthulló világ, aminek szilánkjai egység után sóvárognak. A képzőművészet képes lehet helyre tenni a puzzle hiányzó darabjait, képes közelebb vinni minket a holisztikus szemléletmódhoz. Van Gogh művészete a benne feszülő, szinte letaglózó őszinteséggel és ösztönösséggel a holisztikus képzőművészet egyik legemblematikusabb példája. Munkássága egyedi csomópont, a szerteágazó modern művészeti törekvések (posztimpresszionizmus, expresszionizmus, absztrakt festészet) és az ősi hagyományok (japán fametszetek) illetve nyugat és kelet találkozása, az őrjöngő spontaneitás és a gondosan megtervezett kompozíció, az egyéni és a társadalmi megváltás iránti szenvedélyes vágy. Talán ennek az erőnek köszönheti mai napig tartó hihetetlen népszerűségét. Rengeteg referenciát találunk személyére és művészetére különböző irodalmi, zenei, filmművészeti alkotásokban. Képei ikonikussá váltak, széles körben ismertek, ez azonban nem von le az értékéből. Van Gogh személyiségével összegezhető, hogy a 19-20. századi európai kultúrában megjelenő holisztikus művésztípus – az igazi művész – milyen vonásokkal rendelkezik.
Az igazi művészetről
A címben használt igazi művészet fogalma a tévedés elkerülése végett magyarázatra szorul. Nem az igazi és a „hamis” művészet közötti határvonalat meghúzása volt a cél. Lévén, hogy a művészetet nagyban jellemző, mondhatni definiáló faktor a szubjektivitás, ilyen jellegű különbségtételre nincs szükség. Az igazi művészet fogalma Vaszilij Kandinszkijnek a Spiritualitás a művészetben című esszéjéből származik. „A belső szükségszerűség* 3 misztikus elemből épül fel. (1) Minden alkotó művészben van valami, ami kifejezésre vár (a személyiség eleme). (2) Minden művész saját korának gyermeke, így feladata a kor szellemének kifejezése is (a stílus eleme) melyet az adott kor és ország szab meg, melyben a művész él. (3) Minden művész, mint a művészet szolgája, köteles a művészet célját segíteni (ez az igazi művészet eleme, mely minden korban és minden nemzetnél állandó.)”4 Kandinszkij fogalmazásában egy olyan művésztípusra kapunk utalást, akinek motivációja nem a kortársak igényeinek feltétlen, szolgai kielégítése, hanem egyfajta átfogó társadalmi formáló hatás kifejtésére tett kísérlet, másképp küldetéstudat. Ez a harmadik összetevő, mely nélkül nem lehet teljes az alkotó személyiség és tevékenység. Az igazi művészet kifejezéssel azt igyekszem bemutatni, hogy nem hozható létre holisztikus műalkotás az én-tudatnak a világra való transzcendens kiterjesztése nélkül, s magának a holizmusnak a lényege is részben a hagyományos értelemben vett egón való túllépésben érvényesül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése